Milyen a bizonyítványod?

Nagyon sok kedvezményt akciót nyújtanak azoknak a gyermekeknek, akiknek teljesen ötös lett az idei évi bizonyítvány. Szívből gratulálunk, ha ez sikerült! És azoknak a gyermekeknek is szívből gratulálunk, akik éppen, hogy lecsúsztak egy színötös bizonyítványról, vagy éppenséggel magukhoz képest javítottak, de nem lett sok ötös.

Úgy véljük, hogy fantasztikus eredmény, ha valaki kitűnő bizonyítványt szerzett, rengeteg munka fekszik benne, de azt valljuk, hogy azokat a gyermekeket is támogatni, buzdítani szükséges, akik, ha nem is érték el a kitűnő bizonyítványt, de leültek, gyakoroltak, próbálkoztak. A fejlődést magunkhoz mérten kell mérlegelni, soha nem máshoz viszonyítva.

Számos hely kínál kedvezményt, bár többet tudnánk bemutatni, amely nemcsak a színötös bizonyítványokat jutalmazzák, igyekeztünk összeszedni Számotokra sok hasznos információt. Lássuk őket a teljesség igénye nélkül:

  • Ha gyermeked szeret olvasni, akkor a Líra ajánlata Nektek szól: az általános és középiskolás diákok részére többféle kedvezményt is adnak! Kitűnő bizonyítvány esetén 20%, legfeljebb 5 db, ötöstől eltérő jegyet tartalmazó bizonyítvány esetében pedig 15% egyszeri kedvezményt biztosítanak. Mutassátok be a 2025/26-os tanév végi bizonyítványt vagy annak fénymásolatát az üzletben. Az akció augusztus 31-ig tart. A kedvezmény a bolti árból értendő, minden könyvre érvényes (kivéve tankönyvek, akciós könyvek és szótárak). Csak egy alkalommal vehető igénybe és más kedvezménnyel nem vonható össze. Kizárólag a Líra könyvesboltokban történő vásárlás esetén vehető igénybe, online rendelésnél nem alkalmazható. A 2024. október 1-je után megjelent könyvekre a törvény értelmében 365 napon belül legfeljebb 10 % kedvezmény adható. Nagyon fontos, hogy az alábbi linkre kattintva ellenőrizzétek, hogy az adott üzletben érvényes-e az akció!

Líra könyv – az online könyvesbolt

  • Ha nem szereted az otthoni cirkuszt, de azért szívesen ellátogatnál gyermekeddel egy cirkuszi előadásra, akkor a Fővárosi Nagycirkusz ajánlata Nektek szól: idén is belépőre váltható az iskolától kapott kupon! Beváltás, bővebb információ a honlapjukon elérhető!

Kitűnő Tanuló Program – Fővárosi Nagycirkusz

  • A JátékNet azt írja, hogy „Ha büszke vagy a bizonyítványodra, mutasd meg valamelyik JátékNet üzletünkben, és egy általad választott termék árából 20% kedvezményt adunk!” Sajnos arra nincs utalás, hogy mit jelent, hogy büszke, érdemes vásárlás előtt rákérdezni. Annak idején egy négyes matek jegyre én nagyon büszke voltam.Melyik üzletekben érvényes? Etele Pláza (Budapest), Árkád Győr, Árkád Pécs, FÓRUM Debrecen, Csaba Center Békéscsaba. Az akció július 31-ig tart, LEGO termékekre és akciós termékekre a kedvezmény nem vonatkozik. JátékNet 
  • A Balatonlellei Vidámpark a kitűnő bizonyítványt ingyenes belépéssel díjazza: Balatonlellei Vidámpark
  • Jeles vagy kitűnő bizonyítványod lett? Akkor a Zila Vendéglőben szeretettel várnak egy 3 dl-es limonádéra és egy választott desszertre! Nincs más dolgod, csak vidd magaddal és mutasd meg a bizonyítványodat! 1105 Budapest, Gergely utca 4. 
  • A bükfürdői Apartman Hotel azzal jutalmazza a 18 év alatti, kitűnő bizonyítványt szerzett gyermekeket, hogy számukra szállásdíjat nem kell fizetni. Az ajánlat kizárólag direkt foglalás esetén vehető igénybe, és az eredeti bizonyítványt érkezéskor a helyszínen szükséges bemutatni. Az akció augusztus 31-ig érvényes, a kiemelt időszakok kivételével. Apartman Hotel Bükfürdő Hivatalos Weboldal
  • A mórahalmi Colosseum Hotel a kitűnő bizonyítványért cserébe egy Kitűnő fagylaltkelyhet és frissítő koktélt ad. Colosseum Hotel
  • A celldömölki Vulkán Gyógy- és Élményfürdő meghatározott időszakban ingyenes belépést biztosít, ha az ötösök mellett legfeljebb három négyes szerepel a bizonyítványban. Jutalom a jó bizonyítványért
  • A móri Ara Étterem a kitűnő bizonyítvánnyal rendelkezőknek 50% kedvezményt ad minden hamburgerre és minden pizzára, ha bemutatjátok a kitűnő bizonyítványt a rendeléskor.
  • Ha bemutatod az általános iskolai kitűnő bizonyítványodat és diákigazolványodat, akkor egy ajándék belépővel jutalmaznak a mosonmagyaróvári Flexum Thermal & Spa – ban!
  • Kicsit más kedvezmény, de ugyanúgy fontos és szuper segítség a Kazincbarcikán élőknek:

Kolorline – Kazincbarcika – Kazincbarcika idén is jutalmazza a jól tanuló diákokat

  • Ingyenes strandbelépőt ad a Tóalmási Szent András Gyógyvizes Strand minden általános iskolás magyarországi diáknak, akik ezt a tanévet kitűnő eredménnyel zárták, így díjmentesen, három alkalommal léphetnek be és élvezhetik a strand teljes területét – lakóhelytől függetlenül, az ország bármely pontjáról is érkezzetek. Tóalmási strand

 

Kiemelt események

There are no upcoming events at this time.